A legjobbakat értékelték – PTE GYTK-s kutatók sikere az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Programban

A 2016 óta futó program célja, hogy a kutatói utánpótlást támogassa és a fiatal kutatókat hosszú távon is az egyetemi pályán tartsa. Az oklevélátadó ünnepségen a PTE rektora, prof. dr. Miseta Attila hangsúlyozta, hogy az egyetem legfontosabb küldetése a tehetségek kibontakoztatása, amit ösztöndíjakkal és más anyagi támogatásokkal segítenek elő. 

2024-ben összesen 170 díjazott, köztük a Gyógyszerésztudományi Karról 9 kutató és hallgató a nyerte el a támogatást. A díjazottak között alapképzésben részt vevő hallgatók, doktoranduszok és posztdoktorok egyaránt megtalálhatók. 

A PTE GYTK díjazottjai és kutatási terveik címe: 

  • Faludi Péter Béla: PACAP KO hím egerek csökkent fertilitása mögötti lehetséges patomechanizmusok vizsgálata 

  • Szijártó Máté Zoltán:Ideonella Sakaiensis tenyésztésének és Caco-2 bélhám sejteken való hatásának vizsgálata 

  • dr. Ashraf Amir Reza: A Mesterséges Intelligencia alapú gyógyszerfelismerő modellek összehasonlító értékelése, adatigény-optimalizálása és az emberi gyógyszer felismerési képességgel való összevetése 

  • Nagy-Radványi Lilla: Hazai fajtamézek és antibiotikum kombinációjának biofilmképződést gátló hatása 

  • dr. Tyukodi Levente: Fizikai-kémiai vizsgálatok új gyógyszerjelölt vegyületeknél a gyógyszerkutatásban 

  • dr. Csikós Eszter: Természetes szalicilát-tartalmú készítmények vizsgálata pszoriázis állatkísérletes modellben 

  • dr. Balázs Viktória Lilla:Teafa illóolaj és antibiotikumok szinergista hatásának vizsgálata Candida törzsekkel szemben. 

  • dr. Garai Kitti: Mozgás által indukált miRNS-ek tüdődaganat elleni hatásának igazolása 

  • dr. Kurnianto Arie Arizandi: Economic Analysis of Health Technology Interventions in Return to Work Programs for Disabled Workers in Hungary.

 

A díjazottak által benyújtott pályázatok a tudományos kutatás széles spektrumát ölelik fel és különböző gyógyszerészeti, biotechnológiai és orvosi területeken nyújtanak új, fontos eredményeket. A díjazott kutatási projektek folytatásával várhatóan további jelentős hozzájárulásokat tehetnek a tudományos közösség fejlődéséhez. 

Forrás és további fotók: tehetseg.pte.hu